A szecessziós épületegyüttes 1913–1915 között épült Hajós Alfréd és Villányi Lajos tervei szerint. Új szárnyát 1976-ban építették hozzá.
A négyemeletes főépület homlokzatán olasz kőfaragók által készített szecessziós plasztikák láthatók. A szálloda előterének két oldalát Józsa János színes üvegablakai díszítik. A régi és új szárnyat összekötő hallban egy rokokó pár életnagyságú szobra mellett vezet fel a lépcsősor az egykori díszteremhez. A ma Bartók Béláról elnevezett terem Debrecen 1500 férőhelyes, legnagyobb előadóterme. A tükörteremben Benyovszky István és Veres Géza festményei régi debreceni és hortobágyi életképeket idéznek fel.
A mai Aranybika szálló helyén már a XVI. század végén vendégfogadó állt. 1699-ben árverezték el Bika András debreceni polgár egykor itt állott családi házát (a szálloda róla kapta a nevét), s benne négy vendégszobát rendeztek be. A hamarosan szűknek bizonyult, s a Rákóczi–szabadságharc idején erősen meg is rongálódott régi épületre 1799-ben emeletet húztak, majd 1809-ben ismét átépítették. Ekkor készült el vasból vert, bikát ábrázoló cégére, amely 1878-ig hirdette a közönségnek a szálló létét. 1840 körül a földszinten kávéházat nyitotak. 1848-ban egy időre Nádor szállóra keresztelték, s felsőbb parancsra a Bach–korszakban is így hívták.
Az öreg épületben számos nevezetes vendég lakott, többek között Széchenyi István, Vörösmarty Mihály, Wesselényi Miklós, Deák Ferenc, Petőfi, Bem tábornok. Nagy Sándor és vezérkara 1849. augusztus 2-án innét indult a csatatérre, ahol a maroknyi magyar sereg nem tudott ellenállni a többszörös túlerőnek. Így estére már Paszkievics herceg és vezérkara ütütt a Bikában tábort s ünnepelték a diadalt, míg Debrecen lakói bezárt házakban, lefüggönyzött ablakok mögött siratták az elveszett reményeket.
A XIX. század végére már nemzetközi viszonylatban is jól ismert, patinás szálló kicsinek bizonyult, ezért Steindl Imre tervei szerint pompás új épületet emeltek. A szállodával egyidejűleg kávéháza is megnyílt, első vendége Jókai Mór volt.
Az új, egyemeletes szállodaépület pezsgő központja lett Debrecen szellemi és társasági életének. A debreceni írók és művészek, valamint a fővárosból idelátogató barátaik gyakran találkoztak a „közvélemény–asztalnak” nevezett irodalmi törzsasztalnál.
1913-ban elkezdték ennek az épületnek a lebontását is, s a szálló mostani épülete 1915-re lett készen.
Az 1920-as években gyakori vendége volt a Bikának Móricz Zsigmond (szobáját születésének évfordulóján emléktáblával jelölték meg) és tizenöt éven át lakott benne Oláh Gábor költő. 1944/45 telén a szálloda adott otthont az Ideiglenes Nemzetgyűlés, majd az Ideiglenes Kormány tagjainak.
Felh. irod.:
Papp Antal: Debrecen. Bp. Panoráma, 1976
Kovács Gergelyné: Debrecen. Bp. Panoráma, 1981
300 év históriája: egy polgárváros az Aranybikában. Debrecen, Pro Millennium, 1999
A szecessziós épületegyüttes 1913–1915 között épült Hajós Alfréd és Villányi Lajos tervei szerint. Új szárnyát 1976-ban építették hozzá.
A négyemeletes főépület homlokzatán olasz kőfaragók által készített szecessziós plasztikák láthatók. A szálloda előterének két oldalát Józsa János színes üvegablakai díszítik. A régi és új szárnyat összekötő hallban egy rokokó pár életnagyságú szobra mellett vezet fel a lépcsősor az egykori díszteremhez. A ma Bartók Béláról elnevezett terem Debrecen 1500 férőhelyes, legnagyobb előadóterme. A tükörteremben Benyovszky István és Veres Géza festményei régi debreceni és hortobágyi életképeket idéznek fel.
A mai Aranybika szálló helyén már a XVI. század végén vendégfogadó állt. 1699-ben árverezték el Bika András debreceni polgár egykor itt állott családi házát (a szálloda róla kapta a nevét), s benne négy vendégszobát rendeztek be. A hamarosan szűknek bizonyult, s a Rákóczi–szabadságharc idején erősen meg is rongálódott régi épületre 1799-ben emeletet húztak, majd 1809-ben ismét átépítették. Ekkor készült el vasból vert, bikát ábrázoló cégére, amely 1878-ig hirdette a közönségnek a szálló létét. 1840 körül a földszinten kávéházat nyitotak. 1848-ban egy időre Nádor szállóra keresztelték, s felsőbb parancsra a Bach–korszakban is így hívták.
Az öreg épületben számos nevezetes vendég lakott, többek között Széchenyi István, Vörösmarty Mihály, Wesselényi Miklós, Deák Ferenc, Petőfi, Bem tábornok. Nagy Sándor és vezérkara 1849. augusztus 2-án innét indult a csatatérre, ahol a maroknyi magyar sereg nem tudott ellenállni a többszörös túlerőnek. Így estére már Paszkievics herceg és vezérkara ütütt a Bikában tábort s ünnepelték a diadalt, míg Debrecen lakói bezárt házakban, lefüggönyzött ablakok mögött siratták az elveszett reményeket.
A XIX. század végére már nemzetközi viszonylatban is jól ismert, patinás szálló kicsinek bizonyult, ezért Steindl Imre tervei szerint pompás új épületet emeltek. A szállodával egyidejűleg kávéháza is megnyílt, első vendége Jókai Mór volt.
Az új, egyemeletes szállodaépület pezsgő központja lett Debrecen szellemi és társasági életének. A debreceni írók és művészek, valamint a fővárosból idelátogató barátaik gyakran találkoztak a „közvélemény–asztalnak” nevezett irodalmi törzsasztalnál.
1913-ban elkezdték ennek az épületnek a lebontását is, s a szálló mostani épülete 1915-re lett készen.
Az 1920-as években gyakori vendége volt a Bikának Móricz Zsigmond (szobáját születésének évfordulóján emléktáblával jelölték meg) és tizenöt éven át lakott benne Oláh Gábor költő. 1944/45 telén a szálloda adott otthont az Ideiglenes Nemzetgyűlés, majd az Ideiglenes Kormány tagjainak.
Felh. irod.:
Papp Antal: Debrecen. Bp. Panoráma, 1976
Kovács Gergelyné: Debrecen. Bp. Panoráma, 1981
300 év históriája: egy polgárváros az Aranybikában. Debrecen, Pro Millennium, 1999