Nagykanizsai Gólyalábasok
  • Kezdőlap
  • Letöltések
  • Nagykar
  • Kezdőlap
  •  » Képtár

Debrecen, Bocskai út.Köztemető. Könyves Tóth Mihály sírja.jpg

Debrecen, Bocskai út, Köztem
Debrecen, Bocskai út, Köztemető: Könyves Tóth Mihály sírja

Debrecen új köztemetőjét 1932-36 között alakították ki. A temetőkertet és a nagy művészettörténeti értéket képviselő ravatalozó épületét Borsos József tervezte.
A díszsírhelyek a főbejárattól jobbra helyezkednek el. Itt nyugszik a magyar művelődástörténet számos nagy alakja, akiknek földi maradványait áthozták a többnyire felszámolt régi temetőkből.
Itt nyugszik Könyves Tóth Mihály (Debrecen, 1809. nov. 30. – Debrecen, 1895. febr. 4.) református lelkész. 1836-tól debreceni prédikátor. A szabadságharc idején buzdító beszédeket mondott, sőt az aradi táborban is jelen volt. Ezért előbb halálra, majd húsz év várfogságra ítélték. 1856-ban kiszabadult, de hosszú ideig tilos volt lelkészi és tanítói állást elfoglalnia. 1863-tól Karcagon, 1871-től Debrecenben papként működött. Jó szónok volt, több prédikációja és halotti beszéde nyomtatásban is megjelent. (Lásd még: Debrecen, Széchenyi u. 4.)

A fénykép 2006 júniusában készült.

Felh. irod.:

Kovács Gergelyné: Debrecen. Bp. Panoráma, 1981
Magyar életrajzi lexikon
Debrecen, Bocskai út: Köztem
Debrecen, Bocskai út: Köztem
Debrecen, Bocskai út: Köztem
Debrecen, Bocskai út: Köztem
Debrecen, Bocskai út, Köztem
Debrecen, Darabos utca 61.
Debrecen, Darabos utca 61.
Debrecen, Emlékkert: Gályara
Debrecen, Emlékkert: Gályara
< Előző oldal Következő oldal >
Vissza a képtárhoz


  • Tartalomjegyzék

      • Kezdőlap
      • Lezajlott programok 2010-től
      • A gólyaláb célba visz
      • Reneszánsz vásári forgatag Nagykanizsa 2011.10.22
      • Rólunk

      Honlap

      • Ön nincs bejelentkezve.
© nagykar.hu
Program: WebLab
Design: Wordpress Templates