Nagykanizsai Maraton 2011. január 21. 3. szám 6-7. oldal - Kapuinkat kinyitjuk
A cikk szövege:
A HÉT TÉMÁJA Esélyegyenlőség helyi környezetben
Kapuinkat kinyitjuk
Nem panaszkodhatunk, ám hiányosságok még mindig vannak. Nagykanizsa az átlaghoz képest jó helyet foglal el az akadálymentesítés és az esélyegyenlőség területén, ám a tolerancia és az információk hiánya miatt sokan még mindig idegenkednek attól, hogy felvállalják és tegyenek valamit a saját érdekükben.
A Magyar Kultúra Napjára megjelent egy könyv, amely egyebek mellett éppen erre hívja fel a figyelmet, vagyis a kapuk kinyílnak.
Mindenki a saját szemszögéből ítél, így talán az sem furcsa, ha megoszlanak a vélemények arról, hogy Nagykanizsán milyen az esélyegyenlőség. Két közismert ember most együtt írt egy könyvet a nyitottságról és a lehetőségekről. „Azt hiszem, hiányt pótol ez a könyv, hiszen ilyen szerkezetben és ebben a témában mi vagyunk az elsők, akik írnak itt a városban" - hangsúlyozza az egyik szerző, Büki Pálné. Az Idősügyi Tanács társelnöke szerint az időseknek, a klubtagoknak, az itt élő mozgáskorlátozottaknak és hozzátartozóiknak szól ez a kötet. „Az idősek helyzetét nézve nincsen panaszra ok. hiszen jó a szociális háló, rengeteg civil klub működik, vagyis törődnek egymással az idősek, ami országosan is egyedülálló. A fogyatékkal élőkkel kapcsolatban már nem biztos, hogy ugyanez elmondható."
Kardos Ferenc, a városi könyvtár igazgató-helyettese a könyv másik szerzője. Mivel személyesen is érintett a témában, különösen szívén viseli a fogyatékossággal élők helyzetét. Szerinte Nagykanizsa bár nagyot lépett előre, mégis vannak hiányosságok ezen a területen. „Az érthető, hogy a városban nehéz az akadálymentesítés, hiszen sok a századfordulós épület, melyek nehezen átalakíthatók. A nagy áttörést a város rehabilitáció adja, most például a megújult Huszti tér teljesen akadálymentes, a tervek szerint az egész belvárosra ez lesz a jellemző. Két dologgal azonban nem vagyok elégedett. Az egyik a városháza, amely azt gondolom, a mostani formában akadály mentesít hetet len. Azok közé tartozok, akik azt mondták, hogy egy szolgáltató városházára lenne szükség egy épületben. Bár az tény, hogy az építészek ma már jobban figyelnek a mozgássérültekre, ennek ellenére az a tapasztalatom, hogy a látássérülteknek még nagyobb gondjaik vannak. Nem látják a széleket, a felfestéseket, de a legnagyobb probléma a járdák, utak minősége. Például a Sugár utcán van legalább negyven gödör, ahol már én is több alkalommal estem el."
A fizikai akadálymentesítésnél azonban sokkal fontosabb a lelki akadálymentesítés. Kardos Ferenc kiemelte,
hogy egy hétköznapi életet élő mozgáskorlátozott, hallássérült, látássérült nehezen talál társat, így bezárkózik. Sok pluszra van szüksége, hogy kilépjen, és a társadalom elfogadja őt. „Az emberek részéről általában két vélemény a jellemző: vagy nem vesznek tudomást róluk, vagy túlságosan védik őket. A másik véglet, hogy maguk a hozzátartozók sem engedik az utcára, mert mit szólnak a szomszédok, vagy nem mehet egyedül, mert felborul a kerekes székkel. Aki elolvassa a könyv második részét, az négy dologra kap választ: hol érhetők el ezek a fogyatékkal élő szervezetek, milyen szolgáltatásokat nyújtanak, kiknek, valamint betegségtípusokat ismertet, a fogyatékkal élők mindennapjait érintő praktikumokat, a szív és rákbetegeknél a prevenciós előadások szerepét hangsúlyozza."
Kardos Ferenc szerint azért fontos ez a könyv, mert ha csak a városban működő húsz nyugdíjas klubhoz eljut, és csak 10-10 ember veszi kézbe, aki nem fogyatékkal élő, lehet, hogy életében most először találkozik a különbséggel, hogy ki a vak, ki a látássérült, mi a kettő között a különbség. „Azt várom, hogy aki a könyvet olvasgatja, az talán rácsodálkozik, hogy „Jé, hát a szomszédom, az ismerősöm, mozgássérült, neki járna gépkocsi támogatás." Vagy kapunk hírt olyan betegről, akiről eddig nem tudtunk, mert bezárkózott. Remélem, így talán többen odafigyelnek a problémára és magukra az érintettekre is. A nyugdíjas szervezetekhez hasonlóan mi is közösség vagyunk. Mi is azt szeretnénk prezentálni, hogy ha egy mozgáskorlátozott bemegy egy ilyen közösségbe, sokkal jobb lesz neki. Nem a teljesítmény a lényeg, hanem az a fontos, hogy boldog, közösségi létet hozzunk létre. Ez nem jár semmivel, csak ki kell lépni a házból."
A Kapuink kinyílnak című könyv pályázati pénzekből, valamint az önkormányzat, helyi egyesületek támogatásával valósult meg, emellett egy helyi cég is támogatta a kezdeményezést.
Varga Tünde
Újabb szolgáltatással bővült a városi könyvtár, amely elsősorban a látás-és hallássérülteket érinti. Pályázati pénzből, több milliós beruházással úgynevezett indukciós hurkot alakítottak kl a könyvtár két épületében, így a hallássérültek is élvezhetik a könyvtári programokat. Emellett vásároltak egy speciális szkennert, amely egyfajta hangos olvasóként funkcionálva segíti a látássérülteket. Fotónkon éppen Molnár Béla próbálja kl a hasznos szerkezetet.
MEGKÉRDEZTÜK
Ön segítene?
Horváth Gyula: Volt egy Ismerősöm, aki látássérült volt, de megpróbált teljes életet élni. Ha ilyen emberrel találkozok, akkor segítek, de a többség észre sem veszi. Mindenki magába fordul, nem figyelünk egymásra. Ha ismerős, vagy szomszéd, akkor lehet, de ismeretlennek nem segítünk.
Polai Lászlóné: A közvetlen környezetemben nem él fogyatékkal élő, vagy mozgáskorlátozott, de az tény, hogy nagyon nehéz lehet az életük. Egy példa: nemrég eltörte a fiam a lábát, nehéz volt a mindennapi életét élni, kiszolgáltatottá vált, pedig ez csak átmeneti ideig tartott. Az a szomorú, hogy a mai világban kevés olyan ember van, aki segítene akár egy adott helyzetben.
Horváth Gyula: Én szívesen segítek, ha sérült embert látok, mert bármelyikünk bármikor kerülhet ilyen helyzetbe. Sajnos a tapasztalat azonban nem ezt mutatja, mert sok fiatal nem így viselkedik. Észre sem veszik őket, vagy ha igen, még nekik áll feljebb, tisztelet a kivételnek. Ez nem nevelés kérdése, a környezet nagyon meghatározó, hogy valaki hogyan áll egy ilyen kérdéshez.
Göncz Ferenc,
a Thúry György Kereskedelmi Szakközépiskola igazgatója
„Nagyon jó, hogy törvényi előírások vannak az akadálymentesítésre, de véleményem szerint ezt a problémát csak így megoldani nem lehet. Az emberek jelentős része nem toleráns a fogyatékkal élők, sőt az idősebb korosztály felé sem. Ha megkérdeznénk, hogy egy paralimpiai érem ugyanannyit ér-e, mint az olimpiai arany, valószínűleg a többség nemmel válaszolna, pedig az értékük ugyanaz, sőt. Több tolerancia és segítőkészség kellene."
A cikk szövege:
A HÉT TÉMÁJA Esélyegyenlőség helyi környezetben
Kapuinkat kinyitjuk
Nem panaszkodhatunk, ám hiányosságok még mindig vannak. Nagykanizsa az átlaghoz képest jó helyet foglal el az akadálymentesítés és az esélyegyenlőség területén, ám a tolerancia és az információk hiánya miatt sokan még mindig idegenkednek attól, hogy felvállalják és tegyenek valamit a saját érdekükben.
A Magyar Kultúra Napjára megjelent egy könyv, amely egyebek mellett éppen erre hívja fel a figyelmet, vagyis a kapuk kinyílnak.
Mindenki a saját szemszögéből ítél, így talán az sem furcsa, ha megoszlanak a vélemények arról, hogy Nagykanizsán milyen az esélyegyenlőség. Két közismert ember most együtt írt egy könyvet a nyitottságról és a lehetőségekről. „Azt hiszem, hiányt pótol ez a könyv, hiszen ilyen szerkezetben és ebben a témában mi vagyunk az elsők, akik írnak itt a városban" - hangsúlyozza az egyik szerző, Büki Pálné. Az Idősügyi Tanács társelnöke szerint az időseknek, a klubtagoknak, az itt élő mozgáskorlátozottaknak és hozzátartozóiknak szól ez a kötet. „Az idősek helyzetét nézve nincsen panaszra ok. hiszen jó a szociális háló, rengeteg civil klub működik, vagyis törődnek egymással az idősek, ami országosan is egyedülálló. A fogyatékkal élőkkel kapcsolatban már nem biztos, hogy ugyanez elmondható."
Kardos Ferenc, a városi könyvtár igazgató-helyettese a könyv másik szerzője. Mivel személyesen is érintett a témában, különösen szívén viseli a fogyatékossággal élők helyzetét. Szerinte Nagykanizsa bár nagyot lépett előre, mégis vannak hiányosságok ezen a területen. „Az érthető, hogy a városban nehéz az akadálymentesítés, hiszen sok a századfordulós épület, melyek nehezen átalakíthatók. A nagy áttörést a város rehabilitáció adja, most például a megújult Huszti tér teljesen akadálymentes, a tervek szerint az egész belvárosra ez lesz a jellemző. Két dologgal azonban nem vagyok elégedett. Az egyik a városháza, amely azt gondolom, a mostani formában akadály mentesít hetet len. Azok közé tartozok, akik azt mondták, hogy egy szolgáltató városházára lenne szükség egy épületben. Bár az tény, hogy az építészek ma már jobban figyelnek a mozgássérültekre, ennek ellenére az a tapasztalatom, hogy a látássérülteknek még nagyobb gondjaik vannak. Nem látják a széleket, a felfestéseket, de a legnagyobb probléma a járdák, utak minősége. Például a Sugár utcán van legalább negyven gödör, ahol már én is több alkalommal estem el."
A fizikai akadálymentesítésnél azonban sokkal fontosabb a lelki akadálymentesítés. Kardos Ferenc kiemelte,
hogy egy hétköznapi életet élő mozgáskorlátozott, hallássérült, látássérült nehezen talál társat, így bezárkózik. Sok pluszra van szüksége, hogy kilépjen, és a társadalom elfogadja őt. „Az emberek részéről általában két vélemény a jellemző: vagy nem vesznek tudomást róluk, vagy túlságosan védik őket. A másik véglet, hogy maguk a hozzátartozók sem engedik az utcára, mert mit szólnak a szomszédok, vagy nem mehet egyedül, mert felborul a kerekes székkel. Aki elolvassa a könyv második részét, az négy dologra kap választ: hol érhetők el ezek a fogyatékkal élő szervezetek, milyen szolgáltatásokat nyújtanak, kiknek, valamint betegségtípusokat ismertet, a fogyatékkal élők mindennapjait érintő praktikumokat, a szív és rákbetegeknél a prevenciós előadások szerepét hangsúlyozza."
Kardos Ferenc szerint azért fontos ez a könyv, mert ha csak a városban működő húsz nyugdíjas klubhoz eljut, és csak 10-10 ember veszi kézbe, aki nem fogyatékkal élő, lehet, hogy életében most először találkozik a különbséggel, hogy ki a vak, ki a látássérült, mi a kettő között a különbség. „Azt várom, hogy aki a könyvet olvasgatja, az talán rácsodálkozik, hogy „Jé, hát a szomszédom, az ismerősöm, mozgássérült, neki járna gépkocsi támogatás." Vagy kapunk hírt olyan betegről, akiről eddig nem tudtunk, mert bezárkózott. Remélem, így talán többen odafigyelnek a problémára és magukra az érintettekre is. A nyugdíjas szervezetekhez hasonlóan mi is közösség vagyunk. Mi is azt szeretnénk prezentálni, hogy ha egy mozgáskorlátozott bemegy egy ilyen közösségbe, sokkal jobb lesz neki. Nem a teljesítmény a lényeg, hanem az a fontos, hogy boldog, közösségi létet hozzunk létre. Ez nem jár semmivel, csak ki kell lépni a házból."
A Kapuink kinyílnak című könyv pályázati pénzekből, valamint az önkormányzat, helyi egyesületek támogatásával valósult meg, emellett egy helyi cég is támogatta a kezdeményezést.
Varga Tünde
Újabb szolgáltatással bővült a városi könyvtár, amely elsősorban a látás-és hallássérülteket érinti. Pályázati pénzből, több milliós beruházással úgynevezett indukciós hurkot alakítottak kl a könyvtár két épületében, így a hallássérültek is élvezhetik a könyvtári programokat. Emellett vásároltak egy speciális szkennert, amely egyfajta hangos olvasóként funkcionálva segíti a látássérülteket. Fotónkon éppen Molnár Béla próbálja kl a hasznos szerkezetet.
MEGKÉRDEZTÜK
Ön segítene?
Horváth Gyula: Volt egy Ismerősöm, aki látássérült volt, de megpróbált teljes életet élni. Ha ilyen emberrel találkozok, akkor segítek, de a többség észre sem veszi. Mindenki magába fordul, nem figyelünk egymásra. Ha ismerős, vagy szomszéd, akkor lehet, de ismeretlennek nem segítünk.
Polai Lászlóné: A közvetlen környezetemben nem él fogyatékkal élő, vagy mozgáskorlátozott, de az tény, hogy nagyon nehéz lehet az életük. Egy példa: nemrég eltörte a fiam a lábát, nehéz volt a mindennapi életét élni, kiszolgáltatottá vált, pedig ez csak átmeneti ideig tartott. Az a szomorú, hogy a mai világban kevés olyan ember van, aki segítene akár egy adott helyzetben.
Horváth Gyula: Én szívesen segítek, ha sérült embert látok, mert bármelyikünk bármikor kerülhet ilyen helyzetbe. Sajnos a tapasztalat azonban nem ezt mutatja, mert sok fiatal nem így viselkedik. Észre sem veszik őket, vagy ha igen, még nekik áll feljebb, tisztelet a kivételnek. Ez nem nevelés kérdése, a környezet nagyon meghatározó, hogy valaki hogyan áll egy ilyen kérdéshez.
Göncz Ferenc,
a Thúry György Kereskedelmi Szakközépiskola igazgatója
„Nagyon jó, hogy törvényi előírások vannak az akadálymentesítésre, de véleményem szerint ezt a problémát csak így megoldani nem lehet. Az emberek jelentős része nem toleráns a fogyatékkal élők, sőt az idősebb korosztály felé sem. Ha megkérdeznénk, hogy egy paralimpiai érem ugyanannyit ér-e, mint az olimpiai arany, valószínűleg a többség nemmel válaszolna, pedig az értékük ugyanaz, sőt. Több tolerancia és segítőkészség kellene."