Nagykanizsai Gólyalábasok
  • Kezdőlap
  • Letöltések
  • Nagykar
  • Kezdőlap
  •  » Képtár

Sárospatak, Iskolakert: Komáromi János.jpg

Sárospatak, Iskolakert: Komá
Sárospatak, Iskolakert: Komáromi János szobra

A Református Kollégium (lásd: Sárospatak, Rákóczi u. 1.) bejáratával szemben találjuk az Iskolakertnek nevezett parkot.
Az 1980-as években természetvédelmi területté nyilvánított Iskolakert sajátos nemzeti érték, mely egyedülálló az országban.
Sétányai mentén Patakhoz kötődő jeles személyiségek szobrai állnak.
Komáromi János (1890-1937) író fehér kőből készült mellszobra Balázs István alkotása. 1969. szeptember 21.-én leplezték le.
Komáromi János 1911-ben lépett újságírói pályára. Eleinte a Budapesti Hírlapnál dolgozott, majd 1920-tól a Magyarság munkatársa, több tucat elbeszélés és regény szerzője. Hazaszeretete, kötődése a szülőföldhöz és a sárospataki alma materhez valamint könyveinek ízes magyar nyelvezete méltán népszerűvé tették.
Első nyomtatásban megjelent írása is Sárospatakhoz kötődik: gimnazista korában írta „Gyalog az Alföldön” című útirajzát, amellyel elnyerte a Magyar Turista Egyesület első díját.
"Pataki diákok” című könyvében nemcsak iskolájának állított emléket, hanem a saját, nélkülözésekkel teli gyermekkorát is megírta.

A fénykép 2007 augusztusában készült.

Felh. irod.:

Látnivalók Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Miskolc, Well-PRess, 1995
www.sarospatak.hu/nevezetessegek
www.wikipedia.org
Sárospatak, Iskolakert: Csoko
Sárospatak, Iskolakert: Harsá
Sárospatak, Iskolakert: Komá
Sárospatak, Iskolakert: Páló
Sárospatak, Iskolakert: Páló
Sárospatak, Iskolakert: Páló
Sárospatak, Iskolakert: Páló
Sárospatak, Iskolakert: Páló
Sárospatak, Iskolakert: Kazin
< Előző oldal Következő oldal >
Vissza a képtárhoz


  • Tartalomjegyzék

      • Kezdőlap
      • Lezajlott programok 2010-től
      • A gólyaláb célba visz
      • Reneszánsz vásári forgatag Nagykanizsa 2011.10.22
      • Rólunk

      Honlap

      • Ön nincs bejelentkezve.
© nagykar.hu
Program: WebLab
Adatkezelési tájékoztató
Design: Wordpress Templates